Kategória:
Nagyvilág, Nagyvilágban történt

Létrehozva:
2020-12-09 22:19:59

Cikk írója:
Szabó Jánosné


Debrecen Déri Múzeum

Déri gyűjteménye az egyetemes és a magyar művelődéstörténet számos olyan emlékét tartalmazta - az ókori egyiptomi halotti kultusz emlékeitől kezdve, a gazdag fegyvertörténeti anyagon, a kelet-ázsiai műtárgyakon, régi magyar festményen és könyveken keresztül a páratlan gazdagságú éremgyűjteményig -, amelyek kiemelték a debreceni Városi Múzeumot a vidéki múzeumok sorából, s újra ráírták Debrecent a magyar és az európai kultúra térképére.

Déri Múzeum

1920. október végén jelentős eseményre került sor Debrecenben. A városba látogatott Déri Frigyes, Bácskából származó Bécsben élő selyemgyáros hogy szóban is megerősítse, a magyar államnak ajándékozott gyűjteményét Debrecenben kívánja elhelyezni. Látogatását arra is föl szerette volna használni, hogy a belvárosban megfelelő helyet találjon a múzeum épületének.

Déri Frigyes 1852. december 10-én született egy föltörekvő zsidó család második gyermekeként. Testvérei között művelődéstörténeti és tudománytörténeti szempontból jelentős személyek találhatók: Déri Kálmán festőművész, Déri Miksa mérnök, feltaláló, Déry Julianna írónő és Déri György gyűjtő. A család 1873-ban vándorolt ki Bécsbe. Frigyes a Kereskedelmi Akadémián sajátította el a kereskedelemhez szükséges ismereteket. 1882-ben kezdte meg vállalkozói tevékenységét, s hamarosan az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legsikeresebb és szakmailag legelismertebb textilipari vállalkozójává vált. A polgárság azon részéhez tartozott, akiket megérintett a századforduló műgyűjtő szenvedélye. Kezdetben stájerországi „kastélyát” trófeákkal, vadászfegyverekkel és ásványokkal saját és felesége kedvére rendezte be „múzeumnak”. 1912-től olyan gyűjtemény kialakítására törekedett, amelynek darabjai jelentős tudományos értékkel rendelkeznek, az emberi művelődés és civilizáció fejlődésének lenyomatai. Gyűjteménye gyorsan fejlődött. 1916-ban a műtárgyak értéke 239.000 korona volt, 1919-ben pedig már meghaladta a 15 milliót, a tárgyak száma pedig leszámítva a könyveket, kéziratokat, metszeteket és érmeket az 5000 darabot.

Dériben akkor született meg a szándék, hogy szülőhazájának ajándékozza gyűjteményét, amikor szembesült azzal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia kulturálisan ketté van szakítva. Történt ugyanis, hogy 1916-ban a bajai múzeumnak szerette volna ajándékozni öccse, Déri Kálmán egyik festményét, s nagyon megdöbbentette, hogy Bajának nincs múzeuma. Eleinte gyerekkora városának, Bajának szánta műtárgyait, de a város Trianon után elveszítette regionális jelentőségét, ezért megváltoztatta szándékát, s Czakó Elemér államtitkár tanácsára Debrecent választotta: "Mindezen okokból megingathatatlan elhatározásom, hogy gyűjteményem megosztás nélkül oly magyar városba kerüljön, mely nagyságánál, fekvésénél és magyar jellegénél fogva legalkalmasabb arra, hogy a gyűjtemény benne magyar kultúra közkincsévé válhassék. (…) Az alapító – habár a részben Nagyméltóságod esetleges eltérő kívánsága előtt meghajolni kész – azt óhajtaná, hogy gyűjteménye DEBRECEN sz. k. városban találjanak helyet, mint amely nagyfontosságú város lakosságának színmagyar voltát, tudományegyetemének nagy fontosságát illetően".  Választása oka tehát egyrészt az volt, hogy a városnak volt egyeteme, s úgy gondolta, a diákok tanulását elősegítheti az egyetemes művelődéstörténeti jelentőségű tárgyak tanulmányozása. Másrészt Trianon után megváltozott Debrecen kultúrpolitikai jelentősége, fontos nemzetpolitikai cél volt, hogy a „színmagyar vidéken kulturális gócpont legyen”.  Déri részben maga is a hazája iránti szeretete és hálája, valamint hűsége jelének tekintette az adományozást: „amit cselekedtem, az nem más, mint kötelességteljesítés, és örömöm abban telik, hogy édes szép hazánk és szeretett nemzetünknek evvel a szerény alapítvánnyal nyilváníthattam rendületlen hűségemet”. Kijelentése hitelességét az igazolja, hogy a trianoni döntés után is megőrizte magyar állampolgárságát. A Trianoni békeszerződés 61. cikkelye szerint automatikusan mindenki annak az országnak az állampolgára lett, ahol az új határok meghúzása után életvitelszerűen tartózkodott. A szerződés azonban meghagyta az optálás lehetőségét, vagyis kérni lehetett, hogy melyik állam polgáraként tartsák nyilván. Dérit a bécsi közigazgatás magyar állampolgárként tartotta számon. Ez onnét tudható, hogy 1922-ben a Monarchia selyemipara fölvirágoztatásáért és a kereskedelmi kamarai aktív tevékenységéért kitüntetésre javasolták, amit a belügyminisztérium azzal az érvvel tagadott meg, hogy Déri magyar állampolgár. S volt még egy szempont, amit külön hangsúlyozott az alapító: a kulturálisan megerősített Debrecen komoly kulturális hatással és vonzerővel lehet "a megszállott részekre", s szellemi rést üthet az erdélyi határon.

Annak érdekében, hogy mindenki könnyen megnézhesse gyűjteményét a belvárosban szerette volna felépíteni a múzeumot.  A hely jobban hozzáférhető volna az egész város közönségének, a polgári és egyéb iskoláknak, és mivel ott egy Uránia-féle előadási termet is tervezünk, az egyetemi tanárok által ott tartandó előadásokat is könnyebben és gyakrabban látogatná a város közönsége”.  A telekről azonban sehogyan sem tudott megegyezni a város és a református egyház vezetésével, akik nem akartak belvárosi telket adni. A telek kiválasztása körüli huzavonának végül Magoss György polgármester vetett véget, aki 1925 júniusában a törvényhatósági bizottsági ülésen döntő jelentőségű indítványt tette: „Mivel pedig a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény kulturális hivatását csak akkor töltheti be, ha hozzá méltó helyen elrendezve és kiállítva szolgálhat a nagyközönség okulására, itt az ideje, hogy a múzeumalapító Déri Frigyes fennkölt gondolatát megvalósítsuk és a debreceni Déri Múzeumot felépítsük.”

Déri Frigyes nem érte meg a múzeum felépítését. 1924. október 27-én bécsi otthonában váratlanul elhunyt. Debrecen valamennyi felekezete gyászmisét tartott érte, temetése órájában pedig megkondult a Nagytemplom tornyában a Rákóczi-harang, megállt a forgalom és a munka.  Gyűjteménye jelentős rész már magyar területen volt: numizmatikai anyaga Debrecenben, számos tárgy a Nemzeti Múzeumban, fegyvergyűjteménye pedig a Gárdapalotában. A lakásán őrzött tárgyak hazaszállítását csak 1925 tavaszán engedélyezte az osztrák állam. A Déri Múzeumot pedig 1930. május 25-én országos jelentőségű ünnepség keretében nyitották meg.

Névadónk: Déri Frigyes

Déri Frigyes Bácskában született. Apja, Déri Károly (Deutsch Mór) fiatal korában katonai pályára lépett, majd gazdálkodással és kereskedelemmel foglalkozott. Úgy gondolhatta, hogy a társadalmi fölemelkedés a tanulás által lehetséges. Épp ezért egy idő után nem Bácsban, a birtokai központjában élt családjával, hanem átköltözött a gyermekei oktatását lehetővé tevő Bajára. A 70-es években Bécsbe költöztek, s a nagy átkeresztelkedési hullám idején elhagyták eredeti hitüket. Déri Frigyes 1882-ben, testvérei a nyolcvanas évek második felében tértek át római katolikus hitre. Az 1880-as években vették fel a Déri családnevet.

Déri Frigyes (Bács, 1852. december 10. – Bécs, 1924. október 27.)

Az apa mind a hét gyermekét taníttatta. Testvérei között művelődéstörténeti és tudománytörténeti szempontból jelentős személyek találhatók: Déri Kálmán festőművész és Déri Miksa mérnök, feltaláló. Déri Frigyes a kereskedelmi érettségi után 1873-ban 21 évesen került Bécsbe, ahol részben textilipari szakiskolát végzett, részben textilgyárakban szerzett gyakorlati tapasztalatot. 1878-ben pedig a Ruhr-vidékre, Krefeldbe ment tanulmányútra, ami a textilipar egyik legjelentősebb központja volt Németországban. A gyártástól a kereskedelemig olyan tapasztalatokat szerezett, melyeket később textilgyárai működtetésében kamatoztatni tudott.

Déri az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legsikeresebb és szakmailag legelismertebb textilipari vállalkozójává vált. 1878-ben őt küldte ki az osztrák kereskedelmi és iparkamara a párizsi világkiállításra. 1879-ben pedig a magyar kereskedelmi miniszter kérte föl, hogy segítsen eldönteni, helyes úton jár-e a magyarországi selyemtenyésztés. Az 1880-as évek elején hozta létre morvaországi selyemgyárait. 1882-ben Carl Liebermannal volt közös gyára, 1884-1922 között pedig egyedül irányította vállalkozását. Jelentős vagyonra tett szert, amely lehetővé tette a számára, hogy a művelődés iránti igényeit, mely főleg a műgyűjtésben mutatkozott meg, kielégítse. Nem a jó, hanem az értelmes és hasznos élethez kellett a vagyon és a pénz.

A családi nevelés a polgáreszményeket plántálta belé: takarékosságot, szorgalmat, jótékonykodást, polgári öntudatot és honpolgári hűséget. Takarékosan bánt a pénzzel. Szívesen adakozott.  Az Ecce homo jótékony célú kiállításával segítette a Menekülti Hivatalt. Támogatta a bajai közművelődési könyvtár megépítését, a Jókai-szobor felállítását, a Benczúr album kiadatását, a Szépművészeti és Néprajzi Múzeumot és a debreceni Református Kollégiumot.  Szerény volt, mindig elhárította magától a kitüntetéseket és az őt köszöntő ünnepségeket: „magamnak semmi vágyódásom nincsen az ünnepeltetésre”.  Ugyanakkor nem hiányzott belőle a polgári öntudat. 1920 októberében Bécsbe utazott vissza, amikor Budapesten egy osztrák csendőrtiszt németül szólította fel az utasokat önmaguk igazolására. Déri felháborodva írta az engedelmeskedő magyar utasokról: az osztrák „közönség semmi esetre meg nem tűrné, hogy a vonatot kísérő magyar csendőrtiszt tőlük az igazolványokat magyar szóval követelné”.

Déri a polgárság azon részéhez tartozott, akiket megérintett a századforduló műgyűjtő szenvedélye. Kezdetben stájerországi kastélyát saját és felesége kedvére rendezte be „múzeumnak” Makart stílusában. A műtárgyak és gyűjtemények lakásokban való elhelyezése a 19. században jött divatba Hans Makart osztrák festőművész 1870-ben berendezett bécsi műterme enteriőrjének a hatására. Az áttekinthető, egységes stílusú szobabelsőket ekkor különböző korokból származó tárgyakkal túlzsúfolt elrendezés váltotta föl. Dérit a kortársaihoz hasonlóan az a cél vezette, hogy minél pompásabban és minél gazdagabban rendezze be kastélyát.  A visszaemlékezések szerint gondolkodásában felesége, Brix Lujza 1910-ben bekövetkezett váratlan és korai halála után történt változás. Eladta stájerországi birtokát, ahol „több mint 20 szerencsés évet töltött”, s  megvált műtárgyai többségétől.

1912-ben kezdett újra gyűjteni. Ekkor már olyan gyűjtemény kialakítására törekedett, amelynek darabjai jelentős tudományos értékkel rendelkeznek, s az emberi művelődés és civilizáció fejlődésének lenyomatai. A tárgyak díszítő funkciója helyett ismeretértékük lett a fontos. Déri ugyan egyre járatosabb volt a műtárgyak világában és a műkereskedelemben, de a gyarapításban mindig szakemberek véleményére támaszkodott. Viszonylag gyorsan jelentős gyűjteményre tett szert. 1916-ban a műtárgyak értéke 239.000 korona volt, 1919-ben pedig már meghaladta a 15 milliót, a tárgyak száma pedig leszámítva a könyveket, kéziratokat, metszeteket és érmeket az 5000 darabot.   Déri eközben igazi hozzáértővé, jó ízlésű és érzékű műgyűjtővé vált. Olyannyira, hogy bár kikérte szakértők tanácsait, de maga készített el gyűjteménye illusztrált katalógusát, melyet 1922-ben meg is jelentetett. A bevezetőben egyaránt fordult laikusokhoz és tudósokhoz. Célja ugyanis az volt, hogy gyűjteménye bemutatásával és megismertetésével mindenki gyarapíthassa tudását. Nemcsak a tudományt, a nemzetét is szolgálni akarta: „A magyarság iránti igaz szeretettel és jóakarattal adom át az ideiglenes lajstromot a nyilvánosságnak”. 1920 októbere végén Debrecenbe látogatott, hogy aláírja a szerződést, mely szerint a magyar államnak ajándékozta gyűjteményét azzal a megkötéssel, hogy elhelyezésére Debrecenben emeljenek egy épületet. Eleinte gyerekkora városának, Bajának szánta műtárgyait, de a város Trianon után elveszítette regionális jelentőségét, ezért megváltoztatta szándékát, s Czakó Elemér államtitkár tanácsára Debrecent választotta. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a városnak volt egyeteme, s úgy gondolta, a diákok tanulását elősegítheti az egyetemes művelődéstörténeti jelentőségű tárgyak tanulmányozása. Másrészt Trianon után megváltozott Debrecen kultúrpolitikai jelentősége, fontos nemzetpolitikai cél volt, hogy a „színmagyar vidéken kulturális gócpont legyen”.  Déri maga is a hazája iránti szeretete és hálája, valamint hűsége jelének tekintette az adományozást: „amit cselekedtem, az nem más mint kötelességteljesítés, és örömöm abban telik, hogy édes szép hazánk és szeretett nemzetünknek evvel a szerény alapítvánnyal nyilváníthattam rendületlen hűségemet”. 

Annak érdekében, hogy mindenki könnyen megnézhesse gyűjteményét a belvárosban szeretette volna felépíteni múzeumát: „a hely jobban hozzáférhető volna az egész város közönségének, a polgári és egyéb iskoláknak, és mivel ott egy Uránia-féle előadási termet is tervezünk, az egyetemi tanárok által ott tartandó előadásokat is könnyebben és gyakrabban látogatná a város közönsége”.  A helyről azonban sehogyan sem tudott megegyezni a város vezetésével. A telek kiválasztása körüli huzavonának végül Magoss György polgármester vetett véget, aki 1925 júniusában a törvényhatósági bizottsági ülésen döntő jelentőségű indítványt tette: „Mivel pedig a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény kulturális hivatását csak akkor töltheti be, ha hozzá méltó helyen elrendezve és kiállítva szolgálhat a nagyközönség okulására, itt az ideje, hogy a múzeumalapító Déri Frigyes fennkölt gondolatát megvalósítsuk és a debreceni Déri Múzeumot felépítsük.”

Déri Frigyes nem érte meg a múzeum felépítését. 1924. október 27-én bécsi otthonában váratlanul elhunyt. Debrecen valamennyi felekezete gyászmisét tartott érte, temetése órájában pedig megkondult a Nagytemplom tornyában a Rákóczi-harang, megállt a forgalom és a munka.  Gyűjteményének hazaszállítását csak 1925 tavaszán engedélyezte az osztrák állam. A Déri Múzeumot pedig 1930. május 25-én országos jelentőségű ünnepség keretében nyitották meg.

Lakner Lajos     

Forrás:  Hajdú-Bihar Megyei Levéltára (Déri Múzeum iratai)